Annyira kiszámíthatatlan vagy. Észre sem veszlek. Megyek az utcán, visszafordulok, te erre a pillanatra vársz, elkapod a gyomrom és a szívem környékét, jól belekapaszkodsz és himbálózni kezdessz rajta, az pedig tekeredik jobbra-balra, nyakam köré, mintha meg akarna folytani. Nem hiszek már neked, úgy nézek szemedbe, hogy várom, megérts, de minden gesztus egy városnyira visz egymástól.
Október huszadika van. Egyetlen takaróm van, ami alá bebújok, de ott is elkapsz, mintha belülről támadnál minden magamra maradt pillanatban. Nem hagysz egyetlen szellőzésre elég percet sem, mintha mindig attól félnél, hogy elfeledlek.
Mintha attól félnél, hogy épp te feledsz el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése