Vedlés

Sétáltatom a szemem ezen a tömény ködön, ami áthatolhatatlan. Ha meg nem a szemem, magam állok alatta, hogy belepjen. Azt hittem, csak egyszerűen átsiklok ezen az őszön, s végül rám telepedett. Átnéznék rajta, keresnélek téged, de mindenhol ez van. Egy kényszerű állapot, ki nem mondott gyengeségek, amiket az évek hordoznak. Néha jó hinni. Ha nagyon figyelek, megértem, mindez elkerülhetetlen. Máskor tátongok és várom, hogy valaki töltsön már be. Ugyanazt a hibát újra és újra elkövetem: másban kereslek. Ugyanaz a mag, ami gyomrodban és gyomromban is megvan, sehol máshol nincs. Gyűlölöm a bűntudat hosszas folyamatait. Mintha teljesen egyedül lennék ősszel, mintha be nem jelentett látogató jönne, akiről tudok és mégis titkolom, főleg magam előtt. Felgyorsult a közel kerülés folyamata, saját magam odaadása a semmiért. Nem szabályaim nincsenek, hanem egymást követő fokozatok. Mindenhol kiugrom az időt, mintha versenyezhetnék vele. A legvégére akarom magam, vagy épp a folyamatok kezdetére, amibe mindenestől adom magam annak, aki egy kicsit is ad nekem magából.